Szerkesztői előszó

Rovarász Híradó 99 (2020. szeptember)

 

Nem tudom, mással is megtörtént-e közülünk, de amíg élt Pataki Ervin bácsi, Móczár László, akik nemcsak hogy megélték a 100-at, de még meg is haladták, ráadásul még az ülésekre is eljöttek vagy elhozatták magukat, volt egy olyan érzésem, hogy a rovarászok valahogy tovább élnek, mint mások, az átlag.

Jó, sejtettem, hogy a statisztika nem erősítené meg ezt az érzésemet (ahogy a gyerekkori „fehér karácsonyokat” sem), de amikor végignéztem a terem első két során, ahol az üléseket tartjuk, és ahová akkor már 25 éve havonta jártam, nem tudtam szabadulni ettől a gondolattól.

Nem azért ültek elöl, mert az kiemelt, megtisztelő hely lett volna, hanem már megromlott a hallásuk, és hát látni sem látták volna a kivetített képeket hátulról olyan jól.

Az is abszolút természetes volt, hogy főleg télen, amikor a fűtött teremben lekapcsolták a fényeket és már csak a diavetítő vagy a projektor világított, többségüknek igen hamar lecsukódott a szeme…

Az viszont már nem volt természetes, hogy az előadás végén, amikor a levezető elnök felkapcsolta a fényt és megkérdezte, hogy „kinek van kérdése?”, az éppen hogy felriadt Laci bácsi vagy Barna bátyánk emelte elsőnek fel a kezét.

Hogy lehet ez? – morfondíroztam, lehet, hogy még jóval előtte felkészültek rá?

Nagy Barnával az utolsó „nagy öreg”, nemzedékének utolsó tagja távozott a körünkből – pár nap híján töltötte volna be a 99-et.

És milyen érdekes, hogy a róla szóló megemlékezések is az általa megálmodott és alapított Rovarász Híradó 99-ik számában jelennek meg!

HA

 


Előző cikk: Címlapon

Következő cikk: Dr. Nagy Barnabás (1921–2020)

Vissza a Rovarász Híradó 99 tartalomjegyzékhez

Online böngészhető lapszámok

Vissza a Rovarász Híradó főoldalra