Lepkészkalandozások Erdélyben 2019 júniusában

Rovarász Híradó 98 (2020. május)

Útibeszámoló

 

Magyarországon napjainkban már alig látható védett lepkéket szerettem volna fényképezni. Korompai Tamással szőttük a terveket. Eljött a nagy nap, az indulás napja. Az előre jelzett hidegfront sem tántorított minket, június 20-án délután elindultunk. Hatalmas fekete fellegek szegélyezték utunkat. A Mátra, a Bükk feketébe öltözött, de a Zemplén irányából is támadásra számíthattunk. Berettyóújfalu határában úgy döntöttünk, hogy nem erőltetjük az utat tovább, annál is inkább, mert szemerkélni kezdett az eső. Bölcs ötlettől vezérelve a Berettyó-híd alatt vertük fel a sátrat, mert ott nem lesz vizes. Gyakoroltuk az IGLU sátor felállításának technikáját, majd elhelyeztük benne a zseniális három részre hajtható matracokat. Kényelmesen elhelyezkedtünk és vártuk a teljes sötétet. Az autók a hídon csak jöttek-mentek és csattanva, dobbantva dübörögtek tova. Nem baj, gondoltuk, majd éjszaka csendesedik a forgalom. A szűnni nem akaró dobbanások a velőnkig hatoltak. A sátor száraz maradt, de mi alig aludtunk, ezért pirkadatkor összecsomagoltunk és folytattuk az utat. Senkinek sem javasoljuk, hogy itt a híd alatt éjszakázzanak, csak a süketeknek.

Kőtörőfű-pókhálósmoly (Kessleria saxifragae) fotó: Rudolf Bryner

Úticélunk Torockó volt, de maradt elég idő, hogy a Runki-szorost is megtekintsük. Az utolsó házat elhagyva a jobb oldali meredek sziklás oldal alján egy fekete lepke libbent. A kocsiból kiugorva sikerült egy szerecsenlepkét elkapni mely az Erebia melas volt. Jobban örültünk volna egy fehércsíkú szerecsenlepkének (Erebia ligea), mely hazánkban is előforduló, védett faj. A völgy alján rohanó patak mellett a kis tisztás szélén, a fűzfák árnyékában letáborozva körülnéztünk. Erősen tűzött a nap, lápi gyöngyházlepkék (Brenthis ino) szép számmal repkedtek. Itt-ott előbukkant egy-egy szerecsenboglárka (Aricia agestis) és mezei boglárka (Polyommatus dorylas) is. A veronika-tarkalepke (Melitea britomartis) is felébredt. Nagy fehérsávoslepkék (Neptis rivularis) repkedtek a bokrok szegélyében. Reggelizést követően elindultunk a völgy magasabb részei felé. Az út kezdetben köves, sima volt, de ahogy a völgy szűkült, egyre több nagyobb kő akadályozta az előrehaladást. Nagyon sok helyen vízátfolyások és mély keréknyomok tették próbára a Grand Vitarát és sofőrjét, Tamást. A fák szorításából kitörve egy napos tisztás tárult elénk és egyszerre kiáltottunk fel: ott a populi! A nagy nyárfalepke (Limenitis populi) – minden nappalilepkész álma – békésen csücsült a vízfolyás szélén. Sikerült lefényképezni és megcsodálni ezt a különösen szép lepkét. A völgy tovább szűkült és csak négykerék-meghajtással lehetett tovább kapaszkodni, mikor szemből a semmiből előkerült egy „mezei Dácia”. Éppen hogy elfértünk egymás mellett. Néhol a patakban gázoltunk, majd a magas partfal árnyékában nyomultunk előre. Egy kaszálóhoz érkeztünk, ahol két elhagyott roggyant épületet találtunk. Még repült a kis apolló lepke (Paranassius mnemosyne) és a lápi tarkalepke (Euphydryas aurinia). Az autóval gondosan az árnyékban parkoltunk le, de egy óra sem telt bele, mikor egy felfelé igyekvő Dacia miatt odébb – a napra – kellett állni vele. Hegyi-rekettyearaszolók (Isturgia roraria) repkedtek a vízmosás szegélyében. Megkésett hajnalpírlepkék (Anthocharis cardamines) robogtak el mellettünk. Az erős párában durván tűzött a nap, ezért elindultunk visszafelé. A völgyben nyoma sem maradt a délelőtti lepketömegnek. Úticélunk a Székelykő volt. Tomi már volt a nyeregben autóval, ezért volt esélyünk, hogy most is sikerül feljutnunk. Remélhetőleg nem vitte el az eső az utat. Utunk felfelé kellemes lankával kezdődött, de azután a mély vízmosások mellett a meredek köves úton is sikerült túljutni. Az út közel hat kilométeren keresztül vezetett a nyeregbe. Időnként hajmeresztően meredek sziklameredélyeket követően száz méterrel odébb szügyig merültünk a sárba, de a Grand Vitara legyőzte ezeket a „semmiségeket”.

A nyeregből rálátás nyílt Torockóra. A magas füvű gyepben felállítottuk a sátrat és a gyűjtőlepedőt. A két vödörcsapdát a sziklafal két keskeny párkányára telepítettük. Nyugat felől fekete felhők gyülekeztek és néha elrebbent egy-egy villám is. Aggódva figyeltük, hogy keleti irányból is fekete fellegek kerekednek, és számos villanást is rögzítettünk. A nyereg fölött találkozott a két felhőtömeg, mely a csillagokat is eltakarta. A csapadék szerencsére nem talált meg minket. A repülés kitűnő volt! Reggel a számbavételt követően derült ki, hogy közel 200 lepkefaj látogatott meg minket. Számos ritka lepke is horogra akadt: sziklai földibagolylepke (Xestia asworthii candelarum), balkáni földibagolylepke (Chersotis rectangula), zöld hegyibagolylepke (Anaplectoides prasina), sárgamintás díszmoly (Cephalispheira sordidella), kőtörőfű-pókhálósmoly (Kessleria saxifragae) stb. Feltűnt, hogy a tavaszi fűgyökérrágó molyok (Thysanotia chrysonuchella) és a háromsávos fűbagolylepkék (Caranyca trigrammica) még mindig tucatjával repkedtek. Tomi reggel a szél és a tűző nap elől menedéket keresett, hogy kipreparálhassa az éjjel fogott lepkéket. Az északi meredélyen talált egy asztalnyi vízszintest a bükkök árnyékában, aztán nekilátott preparálni. Visszasétáltam a nyeregbe, amely lila volt a kakukkfű (Thymus) párnáktól. Felfedeztem a fehér varjúháj (Sedum album) virágzó állományát. Ezen a növényen táplálkozik a nagy apollólepke (Parnassius apollo) hernyója.

Kora délután továbbindultunk Gyergyószentmiklósra. Az országút minősége kielégítő volt. A Brassó felé vezető autópálya építésének kezdeti állomásai mellett halad­tunk tova. A kimerítő hosszú út vége felé befelhősödött és minden oldalról láttuk a felhők lábát. Az országút vizes volt mikor beértünk Gyergyóba. Megtaláltuk a Békény-patak völgyét, mely száraz volt. Csak az út szegélyében a félreállóban tudtuk felrakni a sátrat. A kezdeti szürkületben mindenfelé fehéres színű gyors röptű lepkéket pillantottunk meg.

Útifű-medvelepkék (Parasemia plantaginis) röpködtek a félhomályban. A hatalmasra nőtt lucfenyők szegélyében feszítettük ki a gyűjtőlepedőt. Rávilágítottunk a vidrakeserűfüves (Polygonum bistorta) tocsogókra, ahol ezerszám virítottak a rózsaszínes „lámpások”. Majdnem fekete színű fenyőpohókok (Dendrolimus pini) csapkodtak a tojástartók körül. Megérkezett az óriás hegyibagolylepke (Eurois occulta), majd nem sokkal utána belibegett a fénykörbe a szürke áfonya-araszolólepke (Entephria caesiata). Molylepke alig került a gyűjtőlepedőre. Nagy fékcsikorgással megérkezett Gyula, aki a völgy jelentős területének tulajdonosa, és ellentmondást nem tűrően pálinkázásra szólított minket. Tomi nagyon ritkán iszik alkoholt, ezért nekem kellett helytállnom. Mikor végre hazaautózott, felnéztünk az égre, amely ezer csillagtól ragyogott.

Reggel a felkelő nap már majdnem elérte a sátrat amikor véletlenül felfedeztünk tőlünk néhány száz méterre egy eladó telket, melynek közepén egy pagony állt. A biztonsági spárgazárat átlépve a tető alatt egy asztalt és két lócát találtunk. Ideális helynek tűnt a preparáláshoz. A hosszú asztalról a denevérpotyadékot letakarítva Tomi ezen a hűs helyen nekilátott az éjszakai zsákmány kifeszítéséhez, de fél szemmel a magas növényzetet figyelte. Egyszer csak elkiáltotta magát: ott az atrata! Lepkehálót ragadva néhol bokáig toccsanva az alattomos pocsolyákba végül sikerült elkapni a rég áhított fekete hegyiaraszolólepkét (Odezia atrata). A rétre hamarosan fehér színű felhők vetettek árnyékot és érezhetően minden elcsendesedett. Sikerült a fekete araszolót lefényképezni. Felfedező útra indultam a völgy alsóbb részei felé, ahol azt reméltem, hogy nyüzsögnek majd a virágokon a lepkék. Egy kilométer séta után észrevétlen előkúsztak a fekete fellegek és eleredt az ég csatornája. Visszafelé fenyőfától fenyőfáig igyekeztem, mert a kihajló ágak alatt száraz maradt az út. A zuhogó esőben megjelent egy Vitara és kormánya mögött a megmentő Tomi! A felszerelésünket összepakolva a vizes növényzetben behurcolkodtunk az autóba és visszafordítottuk a kocsi orrát.

Fekete hegyiaraszoló (Odezia atrata) fotó: Olaf Leillinger

Délutánra érkeztünk Maroslekencére. A hegyoldal feléig minden nagyobb nehézség nélkül feljutottunk. Innen szoktuk felmálházni a felszerelést. Tomi egy teljes órán át méregette, méricskélte az utat, azután úgy döntött, hogy fel tudunk menni az autóval a nyeregbe. Időközben 11 kíváncsi tehén körbefogta a parkoló autót. Nagy nehezen sikerült őket lebeszélni az autórágcsálásról. Tomi elindult az autóval és – amit nem hittem – fel is vitte azt a gerincre.

A kopasz hegyoldalon szinte csak ürmöt és őszirózsát (Aster linosyris) találtunk. Az egyik – marhák által kitaposott – ösvényre felszereltem a lepedőt. Időközben Tomi csapdát rakott a hegy túlsó oldalára. A fullasztó melegben, enyhe szélben kitűnő rajzás kerekedett. Közel 200 lepkefaj került elő, közöttük a vértesi csuklyásbagoly (Cucullia mixta lorica) erősen kopott példánya és a cifra fényilonca (Palmitia massilialis) is. A lámpagyújtást követően nem sokkal Tomi észrevett egy hálózatos sóskabagolylepkét (Naenia typica) melyet hamarosan sikerült a fiolába tessékelni. Tominak aludnia kellett a holnapi vezetés miatt. A gyűjtést hajnali háromkor fejeztem be. Reggel fájó szívvel összepakoltunk, és a hajmeresztően meredek, kiálló sziklákkal, gonosz gödrökkel tarkított csúszós kökényesen keresztül szerencsésen leértünk a faluba.

A hazafelé tartó út során az egyik faluban Tomi megállt, hogy az összegyűlt szemetet a nagy konténerbe bedobja. Hamarosan diadalittasan sietett az autóhoz, és eldicsekedett, hogy megfogta utunk legnagyobb lepkéjét. Berakott az ülésre egy hetven centis drótkeretes tüllszárnyú pillangót, mely a farsangi mulatságban bevégezte dolgát és a konténer tetejére „ült napozni”. A lepkével le is fényképezkedtünk.

A gyűjtőút legnagyobb lepkéje! (fotó: Korompai Tamás)

Késő délutánra a felszereléssel együtt Óbudára érkeztünk. A ház harmadik kijáratánál a kilincsen csücsült egy lepke. A Buschmann-Pastorális tengely által megkérdőjelezett – bár általam számtalanszor megerősített – faj, a kis zsiradékmoly (Aglossa cuprealis) hím példánya volt ott életnagyságban. A lepke az ajtónyitáskor a belső oldalról az utcára repült, de érthetetlen módon csak a külső ajtónyitó gombra ült, s mivel nem volt nálam ölőüveg így a markomban utazott a feszítődeszkáig, s onnan az örökkévalóságba.

Estére mindketten saját ágyunkban hajtottuk nyugovóra fejünket.

Szabóky Csaba


Előző cikk: Milliónyi kabóca kelhet ki az Egyesült Államokban

Vissza a Rovarász Híradó 98 tartalomjegyzékhez

Online böngészhető lapszámok

Vissza a Rovarász Híradó főoldalra