A vándor óriásacsa (Anax ephippiger, Burmeister, 1839) előfordulása déli vidékeinken

Rovarász Híradó 97 (2020. március)

Rövid-hírek


A kései karcsúacsák (Aeshna mixta) délutáni rajzását figyeltem Érsekcsanád (Bács-Kiskun megye) közelében a bicikliút mellett, 2019. szeptember 8.-án. Útszéli röpködésük során a műút fölé is kirepültek. Noha tilos autóval felhajtani az egy nyomsávos Duna-töltés betonútjára, szokás szerint mégis meglehetősen nagy autóforgalom elől kellett ötpercenként kitérnem. Ez a faj nálunk augusztus-szeptemberben országszerte gyakori. A száguldó autók sok kései karcsúacsát elütöttek, ezek mellett megálltam, hogy felvéve tanulmányozzam őket. A rajok jórészt hím egyedekből álltak. Hét elütött és felszedett kék hímre csak egy zöld színű nőstény jutott.

Érdekes volt megfigyelni, hogy a cikázó rajok kis csapatai kb. 200–250 lépés távolságra helyezkedtek el egymástól. Alacsonyan, az út melletti fű fölött repültek, olyan gyorsan, hogy szemmel alig lehetett követni az egyes egyedeket. Természetesen az élelemszerzés vonzotta őket ezekre a helyekre. Szintén rajzó szárnyas hangyákat kaptak el a levegőben! Mégpedig villámgyorsan, így a sokkal lassabban repülő szárnyas hangyáknak esélyük sem volt a menekülésre. Becslésem szerint egy-egy ilyen rajban 25–30 egyed cirkált, de láttam már ennél jóval nagyobb egyedszámú csapatokat is. Most eszembe jut az is, amikor jó pár évvel ezelőtt alkonyatig figyeltem ezeknek a szép rovaroknak tömeges rajzását. A Duna egyik ligeterdejében voltam akkor, a nap lenyugodott már, aztán be is sötétedett. A szúnyogok milliárdjaiból bőséges zsákmány jutott nekik. A végén leszállt az est, a szitakötőket már nem láttam, de halk szárnyberregésük elárulta, hogy változatlanul a fejem fölött röpködnek és a vacsorának még koránt sincs vége.

Biciklimmel újra csak megálltam egy elgázolt szitakötő mellett. Amint lehajoltam hozzá, rögtön feltűnt szép világosbarna, zöldszemű karcsúacsára (Aeshna isoceles) emlékeztető színe és a világoskék színfolt a második potrohszelvényen! Először megörökítettem, majd óvatosan felszedtem az úttestről, bízva abban, hogy a maradványok alapján sikerül majd otthon meghatároznom. Így is történt! Egy hím vándor óriásacsát találtam. A szárnyerezet, valamint a felső potrohfüggelékek teljesen épek maradtak. A sikeres határozást a rovar hosszú, világosbarna szárnyjegye, a test színe és mérete is segítette.

Feltételezem, hogy ez a példány a kései karcsúacsák csapatához csatlakozott, és velük együtt táplálkozott, amikor elütötték.

A vándor óriásacsa igazi vándorfaj, hazánkba mégis ritkán vetődik el. Irodalmi adatok szerint gyűjtötték Budapesten és Gödöllőn. Előfordult a szegedi Kunfehértón is. Bács-Kiskun megyében, a Csepel szigettől délre eső Solti síkságon, valamint a Kalocsai Sárközben eddig négy adatát jegyezték fel az elmúlt évtizedekben. Ezekből az egyik megfigyelést pontosan ismerjük: Kalmár Attila 2010. július 31-én lefényképezett egy hím egyedet a kiskunsági Kelemen-széken.

Igazi hazája Afrika és Ázsia. Az ázsiai monszun után nagy rajokban kezdi el vándorlását nyugat felé, melynek során szinte egész Európát bekóborolja. Áprilistól egészen októberig van esély arra, hogy találkozzunk vele. A sekély, tehát gyorsan átmelegedő vizeket szereti. Az sem jelent gondot számára, hogy szelek szárnyán kirepüljön a nyílt óceán fölé. Így eljutott a Brit-szigetektől északra eső Feröer szigetekre, sőt még tovább, Izlandra, ahol egy elpusztult egyed alapján határozták meg a fajt.

Olykor Észak-Afrikából megfelelő déli szelekkel jut el Dél-Európába. A nyár folyamán kinevelődik ugyan egy nemzedék, télen azonban minden pete és lárva elpusztul. Megfigyelték, hogy az imágók tandem formációban párosodnak.

Európában valószínű, hogy nem állandó faj, mégis az utóbbi évek adatai alapján rendszeres vándorlóként tarthatjuk számon.

Befejezésképpen megjegyzem, hogy az országutak mentén – de még az árvízvédelmi töltés aszfaltján is – rengeteg elütött madarat, emlőst és még ezeknél is több rovart lehet találni. Most csak három rovarfajt említek meg. Idén május folyamán egy 500 méteres szakaszon belül két elütött délvidéki poszméhet (Bombus argillaceus) azonosítottam. 25 kilométeres bicikli utam során, az útszéleken összesen 5 elpusztult egyedet találtam.

Ilyenkor szeptemberben, októberben pedig 30 méterenként látok egy-egy kilapított sisakos sáskát (Acrida ungarica), és sajnos az imádkozó sáskákat (Mantis religiosa) sem kímélik az autókerekek.

Sipos Bánk Botond, Fajsz

 


Előző cikk: A sivatagi sáskáktól még a repülők is megfutamodnak

Következő cikk: Új bagolylepke felbukkanása Magyarországon

Vissza a Rovarász Híradó 97 tartalomjegyzékhez

Vissza a Rovarász Híradó főoldalra