Címerrovarunk története

Írta: Merkl Ottó (Magyar Természettudományi Múzeum, Bogárgyűjtemény)

 

A Magyar Rovartani Társaság címerében (pecsétjén, logóján) különös bogár látható: a mehádiai tapogatósbogár (Pselaphogenius mehadiensis). Vajon miért pont ezt a fajt választották?

 

A mehádiai tapogatósbogár (Pselaphogenius mehadiensis) egyik típuspéldánya a Magyar Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteményéből (forrás: Németh Tamás, Europeana)

 

A mehádiai tapogatósbogár a Bánsági-hegyvidék bennszülött (endemikus) faja. Frivaldszky János (1822–1895), a Magyar Természettudományi Múzeum (abban az időben a Nemzeti Múzeum) Bogárgyűjteményének első kurátora írta le Pselaphus mehadiensis néven 1877-ben a Krassó-Szörény vármegyei Herkulesfürdőről (németül Herkulesbad), mely akkoriban Mehádia községhez tartozott.

 

.Mehádiai tapogatósbogár (Pselaphogenius mehadiensis) Herkulesfürdőről (forrás: Németh Tamás, flickr)

 

Csiki Ernő 1912-ben a “Magyar Entomologiai Társaság” közgyűléséről szóló írásában a következőket írta:

A minisztérium megkívánta a társaság pecsétjének megállapítását. Választmányunk erre azt határozta, hogy a pecséten faunánk valamelyik jellemző rovarának képét, az alapítás évszámát (1910) és „Magyar Entomologiai Társaság — Budapest” felírást alkalmazza. Alapos megfontolás után legmegfelelőbbnek és a tárgy természeténél fogva legalkalmasabbnak a Pselaphus mehadiensis Friv. nevű törpebogarat találtuk, melyet a legsematikusabb ábrázolás mellett is fel lehet ismerni.

Ilyen prózai oka van hát a választásnak: a bogár jellegzetes alakú. A választás egyébként azért is szerencsés volt, mert Magyarország endemikus fajáról beszélhetünk. Az akkori Magyarországéról.

A történelem azonban közbeszólt. A trianoni döntés után Herkulesfürdő (a mai Băile Herculane) is a mai Magyarország határain kívülre került. A budapesti székhelyű Magyar Rovartani Társaságnak tehát egy olyan faj a címerállata, mely nem él a mai Magyarországon. Szerencsére sem Trianon után, sem az 1945-öt követő időkben senkinek nem jutott eszébe más fajra cserélni ezt a valóban jellegzetes bogarat.

A tapogatósbogarakat sokáig önálló családnak tekintették; ma már azonban az 1990-es évek óta egyre bővülő holyvafélék (Staphylinidae) óriási családja bekebelezte őket, és ma már e család egyik alcsaládjának (Pselaphinae) tekintik őket. Nagyjából tízezer fajukat írták le eddig (a magyarországiak száma 100 körüli), de a trópusokon valószínűleg megszámlálhatatlanul sok leíratlan fajuk él még. Apró (5 milliméternél szinte mindig kisebb), jellegzetes, nemegyszer egészen bizarr alakú bogarak. (Lásd például itt, itt, itt és itt.) Közös tulajdonságuk a megrövidült szárnyfedő, illetve az erősen megnyúlt és gyakran furcsán alakult állkapcsi tapogató – a nevüket is erről kapták.

Nem könnyű gyűjteni őket: leginkább az avarban, korhadó fákban, komposztban és más bomló növényi anyagban élnek, az ilyen közegek rostálásával lehet hozzájuk jutni. A röpképes fajok alkonyatkor rajzanak, ezek gyűjtésére az alkonyati fűhálózás és az autóshálózás is alkalmas módszer.

 

.Mehádiai tapogatósbogár (Pselaphogenius mehadiensis) Herkulesfürdőről (forrás: Németh Tamás, flickr)

 

Apró gerinctelenekkel táplálkoznak, leginkább ugróvillásokkal és atkákkal. A kemény kültakarójú páncélosatkákat (Oribatida) úgy nyitják fel, akár egy konzervdobozt. Számos fajuk hangyabolyokban él. Néha olyan szélsőségesen módosultak ehhez az élőhelyhez, hogy már táplálkozni is képtelenek: a hangyák etetik őket, cserébe olyan anyagokat választanak ki, mellyel a hangyák a saját lárváikat táplálják.

 

Forrás

Csiki E. 1912: A “Magyar Entomologiai társaság” közgyűlése 1912. februárius 24-én.Rovartani lapok 19(2–3): 34–42.