A méhek érzékelése – Látás, színlátás, szaglás, hallás, ízlelés, mechanoreceptorok, mágneses terek, polarizált fény érzékelése méheknél

Megjelent a Vadméhek facebook csoportban, valamint a Hatlábúak Birodalma blogon 2014. március 31-én; szerző:  Vaskor Dóra

Minden élőlény képes érzékelni saját ökológia környezetét, és adottságaihoz mérten válaszolni a bejövő ingerekre. Különösen fontos szempont lehetett ez a méheknél, akik evolúciójuk során aktív, repülő életmódot folytató, viráglátogató szervezetté lettek. Legfeltűnőbb érzékszervük a fej két oldalán elhelyezkedő, nagy összetett szemük, melynek szerepe a képalkotás. Szemben az emberi szemmel, mely egyetlen lencsét tartalmaz, a rovarok összetett szeme sok egyszerű szem együtteseként képzelhető el. Ezek mindegyike rendelkezik külön lencsével és más, fénytörést ill. fényérzékelést végző elemekkel. Így a rovarszem minden egyes különálló szeme önálló képet alkot a külvilágról, melynek egységesítése, és a rá adott válaszreakció irányítása az idegrendszer feladata. A méhek összetett szeme kb. 4500 ilyen egységből, szakszóval ommatídiumból épül fel. Ez a szem közel sem rendelkezik annyi fényérzékeny sejttel, mint az emberi szem, ennek következtében a méhek kevésbé éles képet képesek alkotni. Ugyanakkor a szemeik elhelyezkedése miatt nagy látószöggel rendelkeznek, és több mozgásra érzékeny ingerületfelvevő, ún. receptor sejtet tartalmaznak, így nem okoz gondot számukra a mozgó objektumok pontos és gyors észlelelése.

A méhek színlátása is kissé eltér a miénktől. Az elektromágneses spektrum látható tartományának csak egy részét képesek felfogni. A kisebb energiájú és nagyobb hullámhosszú vörös színt nem látják, ugyanakkor a spektrum másik irányában található nagyenergiájú ultraibolya sugárzás mintázatait képesek érzékelni.  Ennek a furcsaságnak köszönhető, hogy a méhek kicsit más színben látják a világot, mint mi.

Sárga tyúktaréj kétféle látásban

Az általunk sárgának ítélt, mostanában sokfelé megfigyelhető sárga tyúktaréj (Gagealutea) a méhek szemében még csak nem is egyszínű. A párta nagy része fehér, torka és a porzók pedig pirosak, mintegy utat mutatva az érkező méhnek a pollen és nektár forrásához. Az alábbi linken számos növényfaj megtalálható normál és UV „színben” növénycsaládok szerint csoportosítva: növények UV-ben

A méhek az UV mellett érzékelik a polarizált fényt is. A Napból érkező elektromágneses sugárzás alapvetően a terjedési irányára merőleges sík számos irányában rezeghet, azonban vannak olyan felületek, melyekről visszaverődve a fény meghatározott irányban rezeg tovább. Ezt nevezzük síkban polarizált fénynek, melyet emberi szemünk nem érzékel, azonban egyes állatok, például a méhek igen. A poláros fény felhős, borult időben is pontosan megadja a Nap helyét az égbolton, ami a méhek számára fontos információt szolgáltat a navigáláshoz, a fészek megtalálásához.

A méheknek nincsenek füleik, de a környezet bizonyos rezgéseit képesek érzékelni. Lábaikban olyan folyadékkal teli csatornák találhatóak, melyek képesek felvenni, és a receptorsejtek, végül az agy felé továbbítani a külvilág mechanikai rezgéseit. A csápok is rendelkeznek hasonló funkcióval. Az áramló levegőrészecskék által keltett, főleg alacsony frekvenciájú rezgések stimulálják az itt található receptorsejteket. Ez fontos szerepet játszik például a méhek egymás közötti kommunikációjában. A fészekbe visszaérkező egyedek ún. riszáló tánccal, szárnyaik és potrohuk adott irányú mozgatásával jelzik benti társaiknak a megfelelő táplálékforrás helyét. A csápokon található receptorok pedig épp az ilyen, alacsony frekvenciájú hullámok felfogására alkalmasak.

Porzók térereje

Talán furcsának tűnhet, de az ízlelés képessége már nem ilyen esszenciális a méhek számára. A lárvális fejlődés során a fiatal állatok az idősebb méhek által a fészekbe szállított táplálékot fogyasztják, így nincs szükségük a táplálék válogatására. Ugyanígy a magányos méhek is előre elkészített készletet hagynak hátra kikelő utódaik számára. Míg a muslicáknál 68 receptor gén felelős az ízérzékelésért, egy háziméh esetében ezek száma csak tíz. Nagy valószínűséggel az ún. virágállandóság jelensége – amikor a méh ragaszkodik egy-egy növényfajhoz – sem a nektár illatához köthető, sokkal inkább befolyásolja a nektárforrás közelsége és a benne található nektár mennyisége. A méhek választását befolyásolja még valami, ami minden eddigi képzeletet felülmúl. Ez pedig az elektromos terek érzékelésének képessége. Ez már önmagában is nagy segítség a tájékozódásban, mivel például a porzók körüli eltérő térerősség segít azok helyének azonosításában.

Ezen túl a méhek teste a levegőben való repülés következtében – a súrlódásnak köszönhetően – enyhén pozitív töltésű lesz. Ennek köszönhetően a virágok pollenje úgy tapad rá, akár a hajszálak egy régi típusú TV kijelzőjéhez. A virág a méhtől kapott enyhe pozitív töltését azt követően is megőrzi, hogy az elrepült. Ez fontos információ a soron következő megporzónak a növény állapotáról. Az erről szóló rövid angol nyelvű ismertető cikk itt található.

A méhek az elektromágneses tér mágneses komponensét is képesek érzékelni, legalábbis annak megváltozását. A potrohukban található, vastartalmú szemcsék a mágneses tér irányának változását követve maguk is pozíciót változtatnak a sejtben. A kutatók összefüggést fedeztek fel a mágneses tér változtatása és a méhek ezt követő viselkedése között, ugyanakkor a jelenséggel kapcsolatban még számos megválaszolatlan kérdés van. Ha ezek után tehát azt gondolnánk, hogy már mindent láttunk, nagy valószínűséggel tévedünk.