Év rovara, Hírek

Mi legyen az Év rovara 2019-ben? Szavazás!

Elindult a szavazás az Év rovara 2019 címért!

 

December 6-án, éjfélkor zárul a szavazás – addig lehet dönteni, hogy melyik jelölt legyen jövőre a rovarvilágot népszerűsítő kitüntetett faj. Mindenkit arra buzdítunk, hogy adja le szavazatát, és népszerűsítse a kezdeményezést!

Az Év rovara kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét egy-egy rovarra, a rovarok védelmére és az élővilágban betöltött szerepükre. Ezzel nemcsak az adott faj, hanem annak életmódja, életfeltételei is előtérbe kerülnek, így bemutatása a természetben zajló biológiai folyamatok, változások jobb megértését is szolgálja. A védett vagy védendő fajok megismertetése nemcsak a rovarvilág jelentőségére, az élővilágban betöltött szerepére, hanem tágabb értelemben a természetvédelem fontosságára is felhívja a figyelmet.

2019-ben ismét három rovarfaj közül lehet választani: az idei jelöltek mind közösségi jelentőségű fajok. (Közösségi jelentőségű fajnak az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelvének mellékletein szereplő fajokat nevezzük; gyakran  helytelenül  a “Natura 2000-es faj” kifejezést használják rájuk.) Jövőre esedékes az élőhelyvédelmi irányelv alapján készülő országjelentés (amelyben a közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek természetvédelmi helyzetéről és elterjedéséről kell beszámolni), ezért a Magyar Rovartani Társaság úgy döntött, hogy ennek apropóján választja ki jelöltjeit az Év rovara címre. A kis Apolló-lepke, a  magyar tarsza és a havasi cincér rövid jellemzését alább olvashatják, majd pedig szavazhatnak, hogy ki legyen közülük a kiválasztott.

 

 

Kis Apolló-lepke (Parnassius mnemosyne)

Ha tavasz végén vagy nyár elején üde erdőkben járunk, könnyen szemünk elé kerülhet egy elég nagy, tejfehér színű, kerek szárnyú pillangó, amint elegánsan vitorlázik, vagy főként lilás színű virágokon szívogat. Ez a faj a kis Apolló-lepke (Parnassius mnemosyne). Bár a köznyelv – helytelenül – pillangónak nevez minden nappali lepkét, a lepkészek ezt a nevet csak egyetlen családjuknak tartják fenn (Papilionidae), amelyet hazánkban a kis Apolló-lepkével együtt csupán négy faj képvisel. Nálunk a család összes faja védett.

A kis Apolló-lepke teste a nappali lepkéknél szokatlan módon dúsan szőrös. Mindegyik szárnyának alapszíne tejfehér, erezetük fekete. Elülső szárnyán két fekete folt látható, de még feltűnőbb, hogy a szárnycsúcsnál egy széles sávban hiányoznak a pikkelyek, ezért a szárnylemez itt áttetsző. Hátulsó szárnyának belső szegélyén fekete sáv van, amely kiegészülhet egy szárnyközépi sötét folttal.

A lepkének nemcsak a megjelenése, hanem a szaporodása is figyelemre méltó! Párzás után a hím váladékot juttat a nőstény ivarnyílásának környékére, amely a levegőn hamar megszilárdul, és alul elfedi a potroh nagy részét. Így egy kemény tok keletkezik, amely lezárja az ivarnyílást. A lepkéktől általában távol áll a monogámia: megpróbálnak minél több partnerrel párosodni, így viszont egyetlen hím sem lehet biztos abban, hogy éppen az ő génjei öröklődnek tovább. A kis Apolló-lepke hímje az ivarnyílás lezárásával azt próbálja megakadályozni, hogy a nőstény más hímekkel is párosodjon, e módon igyekszik biztosítani, hogy a lerakott petékből az ő utódai keljenek ki. (Lepkénk „erényöve” a hátrébb lévő peterakó nyílást szabadon hagyja.)

Hernyói a keltikefajok leveleit eszik; ezek a szép, lila vagy fehér virágú növények lombfakadás előtt illatos virágszőnyeggé varázsolják az erdők alját. A hernyónak tavasszal igencsak gyorsan kell fejlődnie, hiszen a fák lombosodása után a talajszint általában árnyékba borul, és a keltikék levelei gyorsan elfonnyadnak. A bábozódás – szintén rendhagyó módon a nappali lepkék körében – a talajon, laza szövedékben történik.

Fordítsuk figyelmünket egyszerűségében is csinos kinézetére, valamint különleges életmódjára – legyen 2019-ben az Év rovara a kis Apolló-lepke!

Írta: Tóth Balázs (MTM, Lepkegyűjtemény)

Sütkérező kis Apolló-lepke (Parnassius mnemosyne) (Sulyán Péter felvétele)

 

A potroh hasoldalán jól látható az erényöv. A lepke „tarkóját” virágpor festette sárgára (Sulyán Péter felvétele)

Magyar tarsza (Isophya costata)

A sokaknak talán furcsán hangzó tarsza szó a XIX. században született. A kor kiemelkedő zoológusa, Frivaldszky János illette először ezen a néven a szöcskék egyik röpképtelen, csökevényes szárnyú, lomha mozgású csoportját.

A tarszák zöld színű, tojásdad testű rovarok, hosszú végtagokkal. A többi egyenesszárnyúhoz hasonlóan a harmadik pár lábuk meghosszabbodott, ugrólábbá módosult. Kövér testükkel és vékony lábaikkal azonban nem képesek nagyobb szökkenésekre. Veszély esetén többnyire csak ledobják magukat a sűrű növényzetbe, ahol zöld rejtőszínüknek köszönhetően láthatatlanul másznak odébb. Növényevők, nem nagyon válogatósak, számos kétszikűt szívesen fogyasztanak.

A tudomány ma csaknem száz tarszafajt ismer, amelyek megszólalásig hasonlítanak egymásra – szó szerint csak a megszólalásig, ugyanis minden faj hímje az adott fajra jellemző ritmusban ciripel. Ezt ismerik fel a nőstény fajtársak, melyek ha hajlandók a párosodásra, válaszolnak a hímek hívóhangjára. Így azután duett szól az egymástól akár több tíz méterre lévő szöcskék között. A duett segítségével a pár megtalálja egymást a növényzet között.

A nőstények potrohának végén ívelt, oldalról lapított, fogazott végű tojócső nyúlik hátrafelé. Ezzel a talajba rakják le petéiket, amelyek itt vészelik át a telet. Sőt, nem csak a telet, ugyanis többnyire csak a lerakás utáni második-harmadik év tavaszán bújnak ki belőlük a lárvák. A petéknek ez az elhúzódó kelése biztosítja, hogy a populáció akár nagyobb katasztrófákat is átvészeljen. Az apró tarszalárvák a felnőttekhez hasonlók, de még teljesen szárnyatlanok. Hat vedlés után érik el az imágó stádiumot.

A tarszák legtöbb faja a Közel-Keleten, a Balkán-félszigeten és a Kárpátok hegyvidékein él. Hazánkban hét fajuk fordul elő, amelyek egy kivételével védettek vagy fokozottan védettek.

Utóbbiak közé tartozik a magyar tarsza, amely a Kárpát-medence bennszülött szöcskéje. A többi, hozzá hasonló fajtól néhány, többnyire csak a szakemberek által felismert alaktani bélyeg mellett jellegzetes ciripelése különíti el. Jó természetességű üde réteken, löszgyepeken, sztyeppréteken találkozhatunk vele. Korábban rendkívül ritkának tartották, az utóbbi évtizedekben azonban számos új populációját fedezték fel célzott, elsősorban ultrahangdetektoros kereséssel. Mivel állományának nagy része hazánkban él, kiemelt felelősségünk van ennek a különleges szöcskének a megőrzésében.

Írta: Puskás Gellért (MTM, Kisebb Rovarrendek Gyűjteménye)

Magyar tarsza (Isophya costata) hímje (Puskás Gellért felvétele)

 

Nőstény magyar tarsza (Isophya costata) (Puskás Gellért felvétele)

Havasi cincér (Rosalia alpina)

Kirándulni tavasszal és nyár elején a legjobb. A bogarászoknál is ez a csúcsszezon: a legtöbb fajjal ekkor találkozhatunk hazánk tájain. Júliusban már nagy a hőség, és a bogarak száma a kánikula idején napról napra csökken. Magasabb hegységeink erdeit azonban mégis érdemes ilyenkor felkeresnünk – júliusban rajzik ugyanis Magyarország egyik legszebb bogara, a havasi cincér.

Ezt a rovart aligha lehet bármivel összetéveszteni, és az is könnyen felismerheti, aki korábban csak képen látta. A 3–4 centi hosszú bogár alapszíne fakó égszínkék, melyet bársonyos fekete foltok tarkítanak. Csápja jellegzetes: a legtöbb csápíz végét fekete szőrbojt díszíti. A karcsú hímet könnyen felismerhetjük arról, hogy a csápja sokkal (akár kétszer is) hosszabb, mint a teste, a vaskosabb nőstényé viszont éppen csak túlér a szárnyfedők végén.

A havasi cincér lárvái – mint a cincérekéi általában – nem túl régen elhalt fában fejlődnek, főleg a bükk törzsében és vastagabb ágaiban. A kifejlett bogarat is bükkösökben láthatjuk leginkább. Ahol éppen nem vágják az erdőt, a lábon álló, de halott vagy a kidőlt fákon érdemes keresgélni, viszont a legbiztosabban nagy farakásokon gyűlnek össze a havasi cincérek – néha akár tucatszámra is. Általában délelőtt 10 óra körül kezdenek mozgolódni, ilyenkor a farakás napos oldalán tartózkodnak, vagy a levegőben röpködnek; azután amikor már szinte kibírhatatlan a hőség, átvonulnak az árnyékos oldalra. A hímek kis territóriumokat jelölnek ki maguknak, amelyeket bőszen védeni igyekeznek a hím vetélytársakkal és más bogarakkal szemben; néha még a közeledő embert is heves „csápolással” próbálják meg elijeszteni. A nőstényeket azonban a közelükbe engedik, és gyorsan párosodnak velük.

A megtermékenyített nőstény az elhalt fa parányi réseibe rakja a petéit, ahonnan a kikelő lárvák hamar berágják maguk a mélyebb részekbe. A felnőtt bogarak élettartama csupán 10 nap körüli, bár a nőstények néha három hetet is megérnek, de ez idő alatt nem is táplálkoznak (a lárvakorukban felhalmozott tápanyagokat élik fel). A lárvák viszont 3–4 évig fejlődnek a fa mélyén, majd az utolsó évükben visszajönnek a kéreg alá, és ott bebábozódnak.

Az erdőben nyárig otthagyott farakás messziről csábítja a havasi cincéreket, de sajnos ez halálos csapda is: az ott lerakott peték a fa feldolgozása során megsemmisülnek, és a ki nem kelt utódok hiányozni fognak a következő nemzedékből. Szerencsére azonban ez a látványos bogár több hegyvidéki nemzeti parkban ma is gyakori – sőt külföldön (például Csehországban) mintha növelné is az elterjedési területét, mert fokozatosan meghódítja a folyók menti erdőket, ahol kőrisfákban is megtelepszik.

Írta: Merkl Ottó (MTM, Bogárgyűjtemény)

Havasi cincér (Rosalia alpina) kidőlt bükkfán (Rahmé Nikola felvétele)

 

Havasi cincér (Rosalia alpina) portréja (Rahmé Nikola felvétele)

Szavazzon, hogy melyik jelölt legyen 2019-ben az Év rovara!

 

44 hozzászólás

  1. Arra szoktam azt mondani, hogy érdekes, ami különösen nem nő a szívemhez, de ez tényleg az .Minél tovább nézem annál több mindent szépnek látok benne, de azért meg fogni nem merném. Remélem azért a szobába nem jön be.

  2. Természetesen a legszebb a havasi cincér. Én amikor először találkoztam vele, hím volt, hosszú csápú, lenyűgözött szépsége. Elolvasva életét, nagyon szomorú, hogy bogárként alig élhet 10-14 napot.

  3. A kezdeményezés nagyon jó. Gyermekkoromban lepkehálóval követtem Móczár Miklós tudóst. Ha túl közel mentem hozzá rám ripakodott! Vigyázz fiúcskám elzavarod az állatokat… Sok pókölődarazsat gyűjtöttünk be…

  4. Magyar tarsza! Endemikus a Kárpát – medencében kevéssé ismert! Érdekes. A legszebbet mindenki ismeri, de az év rovarát nem a külső miatt kell megválasztani.

    1. Kedves Erika! Reméljük minél többen osztják a véleményét és a jelöltek leírásait olvasva a számukra legérdekesebbre szavaznak, nem kép alapján a szemüknek legkedvesebbre – kivéve, ha e kettő egybeesik 🙂 Köszönet a hozzászólásért! 🙂

  5. Én most arra szavaztam, melyet kevésbé szoktam látni jártamban-keltemben, pontosabban mert eddig nem tudtam, hogy amit látok, az ez. Gyönyörű a havasi cincér meg a kis Apolló-lepke is, de úgy rémlik, mintha a cincér valamikor már lett volna az év rovara. De az is lehet, hogy összetévesztem valamelyik nemzeti park szimbólum-rovarával.

    1. Kedves Kata!

      A tarsza név nagy valószínűség szerint a tar, vagyis kopasz szóból származik. Az Odontura tudományos név magyarítása, aminek a jelentése: tüskétlen. Eredetileg (az Isophya nemzetség leírása előtt) ugyanis az Odontura nemzetségbe sorolták a tarszafajokat is. Valódi Odontura szöcskék Észak-Afrikában, az Ibériai-félszigeten, Szicíliában és Szardínián élnek.

      Frivaldszky János sokkal tágabb értelemben használta a tarsza szót mint ahogy manapság, ő tarsza néven említette a ma pókszöcskéknek, virágszöcskéknek, málnaszöcskéknek vagy fogasfarkú szöcskéknek hívott csoportokat is.

  6. Valószínűleg a havasi cincér győz, mivel a felsoroltak közül ő a legszínesebb. Viszont én az Apolló-lepkét választottam, mivel idén először sikerült kimutatnom az egyik erdőnkből (4 év keresés után). A másik a magyar tarsza lett volna, mint térségem eddig egyetlen fokozottan védett rovara, őt még keresem, de a Fertő-Hanság NP már kimutatta a jelenlétét. Legyen bármilyen különleges a szöcskék világa, nem vehetik fel a versenyt a díszes bogarakkal. A legtöbb ember látszatra választ, magam is így tennék, ha nem kutakodnék, és biztos, a cincérre voksolnék. De a személyes tapasztalat végett kis Apolló-lepke és a pillangók világa a befutó.

  7. 2017: NAGY SZARVASBOGÁR, 2016: MEZEI TÜCSÖK – bogár, egyenesszárnyú már volt az előzőekben.
    2018 : Természetesen a Kis Apolló- lepke.

    1. A szavazás állását nem mutatjuk folyamatosan, alapvetően titkos, hogy minél kevesebb befolyásoló ereje legyen. Az érdeklődők kíváncsiságát is szem előtt tartva, félidős eredményeket mondunk majd. 🙂

      1. Honnan lehet félidős eredményeket megtudni? Már szavaztam régebben, úgyhogy engem nem befolyásolna a szavazás állása.

  8. Mindegyik csodálatos élőlény, nehéz választani. Csak azt kívánom – bármelyik lesz is a “győztes”, még sokáig éljenek és szaporodjanak!Vigyázzunk rájuk! 🙂 Iskolákban, óvodákban népszerűsíteni kellene az ilyen kezdeményezéseket.

  9. Nem értem miért erőltetik a havasi cincért, már sokszor volt sok helyen az év rovara. A tarsza új színfolt, a kis Apolló is volt már.
    Szerintem méltánytalanul a háttérben kényszerülnek az éjszakai lepkék, az év rovara lehetnr a Gortyna borelii (nagy szikibagoly) Európában több helyen előforduló, ám Magyarországon kiemelt jelentőségű lepkefaj, populációjának súlypontja itt található, a faj egyedül itt nincsen végveszélyben. Számtalan egyéb rovarfaj lehetne még (éjjeli lepkéből tudok kapásból vagy 20 fájt), pld. Ha jól emlékszem a saga pedo még soha se volt sehol jelölve. Tehát nem tartom jó gondolatnak se a kis Apollót se a havasi.

    1. A mostani három jelölt közül egyik sem volt még Magyarországon az év rovara. Igen, rengeteg rovar van még, és ezek között is rengeteg szép, jó, érdekes, ami még nem volt, a Saga pedo sem (de még lehet). Az idén – a leírtak miatt – közösségi jelentőségű fajokat javasoltunk, és persze az összes közösségi jelentőségű szóba jöhetne, de hát ha egyszer csak hármat lehet jelölni…

      A Gortyna borelii mellett sok érv szól, de az év rovara jelöltjeinek meg kell felelniük néhány kritériumnak. Ezek közül az egyik az, hogy ne legyen totál ismeretlen a nagyközönség számára, és legyen esély arra, hogy találkozzon vele a természetben. Egy éjjeli lepkefajnál ez nehezen teljesül…

      Nekünk, rovarászoknak, vannak kedvenceink, és nem értjük, hogy miért nem azokat nyomatja mindenki. De ez a kampány nem nekünk szól, hanem a közönségnek.

  10. “A lepke „tarkóját” virágpor festette sárgára” – Ez tévedés, a fényképet felnagyítva jól látszanak a sárga kitinszőrök. Erre a testtájra valószínűtlen, hogy sok pollen tapad, a táplálkozó lepkén a nyelv tövén és az “arcon” figyelhető meg pollen, ha keskeny, hosszú pártacsövű virágokból táplálkozik. Hasonlóan sárga a közönséges ínfű (Ajuga genevensis), kékes a magyar szegfű (Dianthus giganteifromis pontederae) és az enyves szegfű (Silene viscaria) pollenje. Széles, tányérszerű virágzatokon pl. a borzas peremizs (Inula hirta) fészkes virágzatán táplálkozó lepkének a potroha hasi oldalára tapadhat pollen. Távcsővel nézve vagy fényképről a pollen színes “morzsaként” látszódik. A nőstények fején a sárga kitinszőrök, potrohuk oldalán lévő sárga pikkelyek, toruk és potrohuk majdnem teljesen kopasz, fényes fekete háti oldala gyakran szabad szemmel is megfigyelhető. Ezek alapján könnyen megkülönböztethetők az ezüstösen szőrös, sárga pikkelyeket, szőröket nélkülöző hímektől (lásd a felső képet).

  11. A havasi cincér természetesen nem csak egy szép rovar, hanem érdekes is. Egy kis idézet arról, hogy sok vita, majd egy szavazás után miért ezt választottuk a címerünkbe:
    “A havasi cincér számunkra azt jelképezi, hogy a természetvédelem feladata, érzelmi kötődéstől függetlenül megőrizni az élet minden megjelenési formáját. Lárvája korhadó faanyagban fejlődik, ezért a bogár az idős erdőkhöz, holt fákhoz kötődik. Címerállatként azt a természetvédelmi célt is kifejezi, hogy még az ilyen „különleges igényekkel” rendelkező fajoknak is esélyük legyen a fennmaradásra. Ráadásul rendkívül dekoratív állatról van szó. Szárnyai acélkék-fekete színekben csillognak. Csápjai hosszú gyöngysorhoz hasonlóak. A magyar „cincér” szó meseírókat megihlető hangutánzó szó, latin neve pedig dallamos női név – Rosalia.”

  12. Függetlenül az eredménytől, én nagyon szeretném, ha egyszer az MRT szervezne egy kis Apolló-lepkéről szóló tematikus ülést. Jánosék kutatásaiból remek előadások szoktak születni, mint azt legutóbb is láthattuk. Számomra ez a hozzászólás is nagyon érdekes volt, élvezettel olvastam, köszönöm!

    (Egyébként rájöttem, hogy nem tudok dönteni. Szívem szerint mindhárom jelöltre szavaznék. Többször is. :-))

    1. Kedves Dalma, örömmel veszünk részt kis Apollós ülésen diákjaimmal, függetlenül attól, melyik faj nyeri az “év rovara 2019” címet.

      Nekem most könnyű volt döntenem, de nem kampányolok. Mindenkit arra bíztatok, szavazzon a számára legfontosabb/legkedvesebb fajra. Darwint az a kérdés foglalkoztatta, miért van ennyiféle faj a Földön. Noha a kérdés ma is aktuális, koránt sincs rá kimerítő válaszunk. Azóta felmerült egy másik, égető kérdés: mit tehetünk, hogy a következő generációk is láthassanak legalább valamennyit az elképesztő diverzitásból. Darwin óta számos fajt vizsgáltak természetes élőhelyéen vagy laboratóriumban, mégis a fajoknak csak töredékéről van részletes ismeretünk. Bármelyik megérdemli figyelmünket.

  13. Kedves János, csak egyetérteni tudok a leírtakkal. Elképesztő, hogy még ezekről a közismertnek számító fajokról is mennyire keveset tudunk. A részletes ismeretektől igen távol vagyunk, sokszor még az elterjedésükről is hiányosak az ismereteink, de például a populációdinamikájuk is igen sok kérdést felvet. Azonban ebből a kevésből is sajnos a legtöbbször negatív tendenciák rajzolódnak ki, annak ellenére, hogy az utóbbi időben számos természetvédelmi intézkedést történt a megőrzésük érdekében. Ugyanakkor szerintem ez csak látszólagos kudarca a természetvédelemnek, hisz elég csak abba belegondolni, hogy milyen következményekkel járna, ha nem tennénk értük semmit.
    Azért is szeretem nagyon az ilyen “év akármije” kezdeményezéseket, mert a természeti értékeink megőrzéséhez szükség van arra, hogy az emberek megismerjék, megszeressék azokat és vigyázzanak rájuk.

  14. nekem a “magyar tarsza” mert a meleg nyári estéket olyan hangulatossá tevő kedves ciripelésüket nagyon szeretem! /bár külön nem ismerem föl az ő ciripelését, de az a lényeg hogy ő is hozzájárul a nekem nagyon kedves “zenéhez”

  15. Én a szívemre hallgattam, mert az idén nyáron láttam és fotóztam először Havasi cincért Gemencben ( Bóni fokon).

  16. A magyar tarsza nőstényének mintha piros-fehér-zöld szint festettek volna a tarkójára – nekem ezért is szimpatikus. Rá szavaztam.

  17. A havasi cincérre szavazok. Nyilvánvalóan gyönyörű kis bogár, de kb. ugyanennyire peches is. 10 napig él, mint kifejlett bogár?! Megérdemli, hogy ezt a 10 napot abban a tudatban élje le, hogy ő lett az év rovara.

  18. Köszönet a szavazásért! Látszik az élőlények iránti szeretet és megbecsülés, és szerintem mindhárom rovarocskára büszkék lehetünk, mind a három bájos és érdekes!

    A kis Apolló-lepkének érdemes megfigyelni a tudományos nevét. A Parnasszusról, vagyis a költők hegyéről és az emlékezés múzsájáról kapta 🙂

    1. Köszönjük az érdekes kiegészítést! 🙂 Ha a kis Apolló nyer, akkor egy hosszabb cikkben még több érdekességet lehet majd megtudni róla!

  19. De jó, hogy feljött az kis Apolló-lepke etimológiája!

    Nemrégiben feltették nekem azt a kérdést, hogy miért Apollóról kapta a nevét a kis Apolló-lepke. Természetesen a leginkább nyilvánvaló és kézenfekvő válasz – hogy a nagy Apolló-lepkéről (Parnassius apollo) nevezték el a mnemosynet is – nem jutott eszembe. Talán az emlékezés istennőjének sugallatára a tudatalattimból rögtön előtüremkedtek rég elhalványult mitológiai ismeretek emlékfoszlányai, kerestem az összefüggések Mnemoszüné és Apolló római(?) isten között, ezt viszont logikailag elsőre nehezen sikerült kibogoznom, de most némi gondolkozás után leírom itt is, mire jutottam.

    Azt sajnos még mindig nem tudom, hogy a Parnassius apollo miért Apollóról kapta a nevét, de kétségtelen, hogy a nagy Apolló-lepke genus nevét Apollón szent hegyéről, a Parnasszoszról kapta (ahogyan Bereg is leírta). Nem tudom viszont, hogy a Parnassius vagy az apollo jutott-e előbb eszébe Linnének. Először azt gondoltam, hogy a esetleg ott foghatott belőle példányokat, de most már inkább azon az állásponton vagyok, hogy mivel egy hegyi lepkéről van szó, így vélhetőleg Apollón szent hegye csak szellemes élőhely-megjelölésként keveredhetett ide (angolul pl. mountain Apollo).
    Úgy gondolom, hogy a kis Apolló-lepke esetében Mnemoszüné itt inkább édesanyai minőségében (mint múzsák anyja) szerepel névadóként, Apollónhoz és a múzsák lakhelyéhez, a Parnasszosz-hegyhez köthető nevet kapott.

    Persze lehet, hogy mindez nem pontosan így van, kérem, ha valaki tudja, honnan erednek ezek a nevek, ne tartsa magában! Engem most már borzasztóan érdekel a kérdés! 🙂

    Ezek kapcsán még egy gondolat felvetődött bennem: a Parnassius apollo és mnemosyne – ha a fentiek nagyjából stimmelnek – egyaránt görög mitológiai eredetű nevek. A magyar nyelvben viszont a görögből (helyesen) átvett Apollón megnevezéssel illetjük a mindenféle művészetek görög istenét. Így, helyesen a magyar név kis Apollón-lepke kellene, hogy legyen. Persze nem akarok szőrszálakat hasogatni, mi ezt a nevet a tudományos névből vettük át, ami pedig latinos és a római Apollo megfelelőt használja.

    1. Eredetileg Papilio apollo és Papilio mnemosyne voltak, a Parnassius genuszba később sorolták őket. Sőt, van egy (régebben) Papilio phoebus is – ami már szintén Parnassius. Vagyis a hegy később jött a képbe. A (görögösen) phoibosz Apollón jelzője, azt jelenti “a fényes”. Úgy nézem latinosították a leírásnál a görög eredetiket – így vált Apollón Apollóvá. Magyarban pedig ez lett átvéve.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.